Szent Kelemen Templom és park

A büki római katolikus templom épületének alapjai a késő román korban épülhettek, ám vaskos falai egy feltehetően 12-13. századi kisebb templom maradványait is magukba rejtik. A századok során végzett átépítések következtében, sajnálatos módon számos középkori részlete megsemmisült, így az eredeti templom alaprajza sem rekonstruálható. Az I. Szent Kelemen pápa és vértanú tiszteletét hirdető, a Park Hotel Bükfürdőtől mindössze három perces autóútra található templom építészeti szempontból mindenképpen kiemelendő a román kori falusi templomok között. A feltételezett építtető bizonyosan a tehetős, Büki nevezetű várjobbágy család lehetett, a templom építése – helyesebben átépítése vagy bővítése – pedig a tatárjárás után fellendülő építkezések idejére tehető.
A névadó Római Szent Kelemen pápa feltehetően a negyedik volt Róma püspökeinek sorában. Több európai város, a Krím-félsziget, valamint a bányászok, márványfaragók és tengerészek védőszentje.

 

Büki Szent Kelemen Templom

Olvasta már?

Hordó acoustic – Élőzenés Vacsoraest Zolával

Igazi zenei élmény, minőségi idő és egy fantasztikus éttermi menüsor! Aki hallotta már a New Level Empire frontemberének, Zolának az önálló estjét, annak nem kell bemutatnunk, milyen az, amikor egy...

Kultúr wellness

A fürdőzés és a gyógykezelések egyaránt kényeztetik a testet és lelket, de a szellemet sem szabad elfeledni, ezért körbejártuk, hogy milyen kulturális oázis veszi körbe Bük városát. A szórakoztatás...

Velemi Gesztenyenapok 2022

Gyere Velem! Az idei évben október 15-16. között kerül megrendezésre a Velemi Gesztenyenapok, a környék egyik leghangulatosabb, leglátogatottabb szabadtéri eseménye. A hagyományokhoz híven a...